Zoltán és Vivien

Lajos király tornát hívott össze,
Hogy legszebb lányának férjet keressen.
Jöttek is a lovagok messzi földekről,
Kincseikkel megrakott lovaikon.
Diósgyőr vára megtelt a sok nemessel,
Kik izgatottan vártak erre az eseményre.
Még a parasztok is figyelték,
Melyik lovagé lesz úrnőjük,
S vele együtt királyságuk.

Estére nagy mulatságot rendeztek,
Melyen minden ifjú harcos megjelent.
Lejött a király is jobbján az ő Vivienjével,
S e képen köszöntötte az egybegyűlteket:
Ifjú urak köszöntelek titeket,
Remélem vőmet, köztettek lelem,
Holnap reggel harcra kerül a sor,
S eldől kié lesz szép lányom,
Vele együtt egész királyságom.

A király köszöntőjét taps fogadta,
S szépséges lányát táncba szólította,
Az első nemes lelkű ifjú,
Ki a legbátrabbnak bizonyult.
Jöttek a lovagok egymás után,
Számolni sem lehetet tán,
Hány tánc követte egymást.
Már annak is fájt a lába,
Ki csak szemmel csodálta.

Az utolsó kérőnek maradt,
Bizonyos Zoltán lovag,
Borsod megye legkisebb harcosa.
Mélyen meghajolt a királylány előtt,
S kezét nyújtva kérte őt,
Járjon vele is egy lejtőt.
Vivien kéznyújtással fogadta,
A terem közepére toppantak,
S ott táncoltak boldogan.


A táncnak egyik sem akarat véget vetni,
Együtt voltak egészen éjfélig.
Utána sem búcsúztak el szívesen,
De az atyai szónak engedniük kellett.
Mosolyogva figyelték egymást,
Tekintetükkel nem kerestek mást,
Csak a másik ragyogó szempárt.
Meghajolva jóéjszakát kívántak,
S Zoltán kezet csókolt a királylánynak.

Eljött végre az ideje,
Hogy szép Vivienért megmérkőzzenek.
A nemes ifjak felsorakozta,
S a király párokba sorsolta azokat.
A győztes az lesz, mondta hangosan,
Ki legtovább a lován marad.
A győztesé lesz, mint tudjátok,
Legszebb leányom,
Vele együtt királyságom.

Elkezdődtek a párviadalok,
Kardot rántottak az elszánt párok.
Csörögtek a kardok,
Törtek a pajzsok.
Hullottak a lovagok, mint gyümölcs a fáról,
Míg végül csak kettő maradt lóháton.
A döntő harcot Zoltán vívja majd,
Egy nála sokkal idősebb harcossal.

A lovagok készen állnak,
Már csak egy jelre várnak.
Amint megszólal a trombita,
Gyorsan egymásnak rontanak.
Szikrát hánynak a kardok,
Lyukat fúrnak a buzogányok.
Zoltán nagyot üt az öregre,
Ki az ütéstől a földön fetreng.

Zoltán lett a torna bajnoka,
S a trón várományosa.
A királylány elé vágtatott,
Majd lováról leugrott.
Karjai közé zárta kedvesét,
Nem is engedte el soha többé.
Együtt éltek a világ végéig,
S azután is egy kevéssel ideig.