Azt mondtad, ...

Azt mondtad, legyen vége,
Ez, számomra lehetetlen.
Te vagy az értelme,
Silány kis életemnek.

Másfél hónapja ismertelek meg,
Másfél hónapja szívemből szeretlek.
Amint megláttam szemeid szép fényét,
Szívem úgy lett rabod mindörökké.

Aztán jobban megismertelek,
S szívembe belevéstelek.
Majd összeért az ajkunk,
S szívem lángragyúlot.

A táborból ég egy hetünk volt,
S Zánka szerelmünknek otthont adott.
Ha a fák és a rózsák beszélni tudnának,
Csak rólunk áradoznának.

Véget ért a hét, s mi hazajöttünk,
De szerelmünk tüze ki nem hülöt.
Azt mondtad, legyek a barátod,
S én repdestem a boldogságtól.
Megismertem a családodat,
Összejártunk a barátokkal.
Együtt voltunk minden nap,
S nem volt nálunk boldogabb.

Elmentem a családommal nyaralni,
S egy hétig egymás nélkül kellett létezni.
Majd hazajöttem hozzád,
S újra együtt töltöttünk sok szép órát.

Egy délután végül félreértést szült,
S kapcsolatunkra a viszály istennője ült.
Két nappal később el is hangzott a szó,
A szó, mi a szívembe hatalmas lyukat szúrt.

Tudod, hogy szeretlek,
Azt hiszem, te is.
S ha ez így van,
Legyünk együtt megint.

Kisangyalom

Kisangyalom, megláttalak, szeretlek,
Rabja lettem a két szép szemednek.
Szemeidnél is szebb a lelked,
Mellyel raboddá tettél engem.

Kisangyalom, rabod lettem én,
Hűséget fogadva, csak a tiéd.
Szertelek is én,
Mint a fák a napsütést.

Kisangyalom, ha nem láthatlak, szenvedek,
Hiányzik a hangod énnekem.
Hangod, mint a pacsirta éneke,
Mely boldogítja a szívemet.

Kisangyalom, nem bírom tovább,
Minden percben gondolok rád.
Most is magam előtt látlak,
Két karomba zárva.

A Boldogság szigetén

Itt fekszem én,
a Boldogság szigetén.
Boldogságom forrása mi lehetne más,
Mint egy szépséges fehér rózsaszál.

Ez a rózsaszál a legszebb a világon.
S ez, melyet leginkább kívánok.
Arcának tündéri vonását bármikor felismerném,
Hiszen ez a legkedvesebb arc a Földnek ezen a féltekén.

Szemei szép ragyogása, mint a legszebb csillagé,
Mely fényesebb bármely égitestnél.
Hangjának lágysága, mint a tavaszi szellő,
Mely újraéledő fáit köszönté.

A rózsaszál álomba szenderült már,
S én óvatosan betakarom a lábát.
Eltolom kicsit a haját,
S megcsókolom a homlokát.

Bárcsak tudhatnám

Ülök a kávéház teraszán,
Várlak téged, ó legszebb virágszál.
Nem ismerlek túl hosszú ideje,
De a szívem csak a tied lett.

Fél ötre beszéltünk találkát,
De hat is rég elmúlt már.
Még egy darabig biztos várok rád,
Amíg erőt vesz rajtam a csalódás.

Mivel bántottalak meg, bárcsak tudhatnám?
Miért kellett összetörnöd egy ifjú álmát?
Mi a bajod bárcsak tudhatnám,
Hova lett a lány ki kedves hozzám.

Lassan elindulok hazafelé,
S talán nem is gondolok rád többé.
De azt bárcsak tudhatnám,
Hogy a szívemmel miért játszottál?

Csendes percek

Kiürült iskolában,
Egymagam vagyok.
Ülök az egyik padon,
S kicsit elbambulok.

Hirtelen mire leszek figyelmes?
Egy szorgos hangya megy el mellettem,
Pók szövi a hálóját,
S madár dalol a fáján.

Most minden olyan más,
Csendbe borult az iskolám.
A nyugalom szigetévé vált,
A gyerekzajos világ.

Az utca túlsó végén,
Zajlik még a munka.
A fáradhatatlan munkások
Dolgoznak, fúrnak, faragnak.

Ránézek az órámra,
Megint késében vagyok.
Az idill perceit magam mögött hagyom,
Mert az atyai szidást hallgathatom.