Elmúlt

Elmúlt már a tüzes érzés,
De, még nem állt el a vérzés.
Valahányszor rád gondolok,
Szívemből vérpatak csobog.

Égtem irántad éveken át,
Rólad álmodtam sok éjszakán.
Az én szememben más lány nem volt,
Csak is te, és a szép alakod.

Rengeteg időt töltöttem veled,
S ilyenkor boldog volt a lelkem.
Égtem irántad, mint egy kis kutya,
Ki a gazdájától kap csontokat.

Vágyaim tetőfokára hágott,
Az érzésektől szívem már lángolt.
Bevallottam én téged szeretlek,
De viszonzatlan maradt szerelmem.

Tudtam én, hogy ez lesz a válaszod,
S ezért nem ölt meg a nagy fájdalom.
Túlléptem volna innentől már én,
De olyan volt, mintha most szeretnél.

S én szerettelek, akaratlan,
Szívemnek még nem parancsoltam.
Nem voltam még ura egészen,
Tüzes vágyaimnak eképen.

Mára elmúlt minden érzés,
Szívem se vérzik már többé.
Összeforrtak a sebek már,
S én csak barátként gondolok rád.

Két bolygó

Oly sok bolygó van az égen,
És én minden este őket nézem.
Van köztük nagyon sok fényes,
De ezek nekem nem szépek.

Ma viszont láttam két olyan szépet,
Melyekről tudom, hogy párjuk nincsen.
Valahányszor belenézek,
Szemem ragyog a zöld fényben.

De ezek a bolygók nem az égen élnek,
Hanem egy lány szemeiben égnek.
Onnan ragyognak felém,
S örömet csalnak belém.

Vigyázz hát ezekre az ékekre,
Had gyönyörködjem e szépekben.
Vigyázz rájuk, hogy mindig ragyogjanak,
S a szívembe boldogságot csaljanak.

Karácsony éjjelén

Karácsony éjjelén,
Mindenki ünnepén,
Isten szent lelke köztünk él.

S míg az Úr idelent van,
A szívünket vizsgálja.
Megnézi, hogy mi a jó,
S mi az, mi kárhozatra való.

Be-be néz sok-sok házba,
De van, ahol csak fájdalomra találhat.
Lehet, hogy sok az ajándék,
De itt nem Jézus születését ünneplik.

S vannak olyan helyek,
Hol nincsenek ajándék hegyek.
S még is, Isten lelke örömest,
Költözik be ezekbe, a szívekbe.

Legyünk hát mi is olyanok,
Kik méltón ünneplik e napot.
Nyissuk meg szívünket Isten előtt,
És kérjük, hogy oda beköltözzön Ő.

Vonatszerelem

Ha a szerelemre vágysz,
Az olyan, mint mikor a peronon állsz.
Egy távoli vonatra vársz,
Melyen a kedvesedre találsz.

Olykor alig vagy a peronon,
De már jön is a vonatod.
Te felszállsz arra boldogan,
S azon vagy minduntalan.

Máskor várod azt a vonatot,
De mikorra odaér már nem is akarod.
S mikor azt közeledni látod,
Magad mögött hagyod a megállót.

Van, mikor már nagyon várod,
S előre is imádod.
De hiába nézed az órád,
Fölöslegesen várhatsz ott sok-sok órát.

Ott állsz még egy darabig,
Hiszen szereted azt a valakit.
Lassan felfogod, hogy hiába vársz,
De mégis, vágyakozva állsz.

Indulnál már, de meg-megállsz,
Mintha vonatzajt hallanál.
Végül is erőt veszel magadon,
S nem vársz többé a peronon.

Szomorú a szívem

Csepereg az eső,
Elszomorítja a tájat.
Miként a szívemet is,
Ha téged szomorúnak látlak.

Szomorú a lelkem,
Ha könnyes a szemed.
Bánat fátyol borítja el,
Szívemet és kedvem.

Mosolyogj rám boldogságom forrása,
Légy boldog megint.
S arcodról sugározzon,
A kedv és öröm megint.

S ha boldog vagy drágám,
Az én szívem is ragyog.
Főleg akkor, ha
Szép szemeid Úgy ragyog.

Mocskos banda

Ez a busz is elment végre,
Tele volt dzsipszikékkel.
Én a szagukat nem bírhatom,
A jellemük is nagyon romlott.

Nem értenek az égvilágon semmihez,
De lopni, csalni, hazudni szeretnek.
Tizenévesen mindnek gyereke van már,
Olyan romlottak, mint a veszett kutyák.

Tisztán élni nem szeretnek,
Fürdenek is kéthetente.
Kukázni küldik a gyereket,
Szemetek közt kacatot keresnek.

Ha megjön a hónap elején a segély,
Hosszú sorban álnak a hivatal elé.
A pénzt ahelyett, hogy megbecsülnék,
Két kézzel szórják a boltok felé.

Van a házban számítógép,
A ház falán meg Digi TV.
Elektromos dolguk rengeteg van,
De a mocsokban megfulladnak.

S ha jön a hónap vége,
Mindig elfogy a pénze.
Ilyenkor elmennek egymáshoz,
Kamatos kölcsönért a sógorhoz.

Az állam, hogy nem unja már,
Pénzelni ezt a mocskos bandát.
Ha én vezetném az államot,
Dolgoztatnám őket, mint az állatot.