Túl rég óta van már tél

Túl rég óta van már tél, túl rég óta sötét ég,
Lassul minden szürkül, s kifakult az fény.
Rém és mély álmában fürdik már az egész föld,
Fáknak ágain és a szárain semmi se zöld.

Most pedig az vad fény tör elő felhők közül ott fent,
Távoli ez fény mégis érzem a földön, lent.
S ettől érzem a boldogságnak szép sugarát, őt,
Őt, aki jelzi, hogy végre az tavasz itt már jő.