Fa szívem két törzsre hasadt,
Egyik az eszem, másik a vágyam.
Egy helyről nőttek valamikor,
Mára viszont eltávolodott.
Vágyam törzsére alma nőtt,
Ez volt, mi köztük viszályt szőtt.
Édes gyümölcs, csillag szemekkel,
Lelkemet ez rabolta el.
Miért nyúlt volna az egyik,
Azt taszította a másik.
Az eszem nem engedte volna,
De szívem nem hallgatott oda.
Csak az alma fényét nézte,
Csak az alma szívét kérte.
Nem gondolta, hogy ez butaság,
Nézte tovább, mint egy kiskutyát.
Nem látta, hogy a másiknak
Szomorú, de igaza van.
Hisz ez az alma oly fiatal
És még nem is olyan, mint a fa.
Fájó, de jobb, ha letöröm,
Szívem fáján az örömöt.
Mert fájna majd mindkettőjüknek,
És a törzs bele is őrülne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése