Elképesztő, hogy mekkora mértékben változtattad meg az életem. Tagadhatatlanul, és kitörölhetetlenül beleégtél a lelkembe. Mielőtt még igazán, teljes mértékben el nem raboltad a szívemet különös, és szánalmas személyiség voltam.
Őszintén szólva kicsit nagyképűnek és őrültnek látom az akkori énemet. Rengeteg lánynak csaptam a szelet, de mikorra komolyabbra fordult volna a dolog, én felébredtem. Felébredtem és rájöttem, hogy nekem nem is kell az a lány és ejtettem. Még akkor is ha tudtam, hogy fájdalmat okozok azoknak a lányoknak. Úgy gondoltam, hogyha összejöttem volna velük, még jobban megbántottam volna őket. Így utólag rájöttem, hogy nem csak ez zavart, volt valami más is. Nem akartam kínozni magam ezekkel, a bugyuta kislányokkal.
Most már azt is tudom, hogy volt még egy oka is. Ez az ok nem más, mint hogy más iránt éreztem olthatatlan szerelmet. Ez a lány rabul ejtett a gyönyörű göndör hajával. Azzal a hajjal melybe, ha belekapott a szél, és az illatát az arcomba fújta, elkábultan bámultam ki a rózsaszín világba. Volt más is, amivel levett a lábamról, ezek a gyémántként ragyogó szemei voltak. Mikor megforgatta kis csillagokként ragyogó szemeit, nem lett volna olyan dolog, amit ne tettem volna meg neki. Hangjának dallamossága olyan, mint a pacsirta dala, mellyet ha meghallok, minden búmat elfeledem, és angyali szárnyakon repdesek.
S fokozhatnám tovább is e lány szépségét, de nincs olyan szó, mivel igazán kifejezhetném, s annyi hely se, hova kifejthetném. A legfontosabb dolog, hogy az én szívem úgy dobogott, aminként a nevedet szótagolom. Az ütem három gyönyörű részből állt: az első az volt, hogy DO-, s úgy folytatódott –ROTY-TYÁM.
Habár nem volt dolog, mit nálad jobban szerettem, de érted, mint a legszebb almáért nyúlni, nem mertem. Attól tartottam, de nagyon, hogy ha az érzéseimet bevallom, tőlem egy életre eltaszítom.
Úgy vallottam, hogy 3 dolog van, mit egy fiú érezhet egy lány iránt, s ezek: a barátság, a szerelem, és a feltétel nélkül való imádás.
A barátság, úgy gondoltam az, mikor két ember támasz egymásnak, bajban, bánatban nyújtanak a másiknak biztos vállat. A szerelmet úgy fogalmaztam meg, miként, a fát és a levelet. Egyszer egyesültek, s utána válhatatlanok, mint ahogy mondták: Ha elhal a fa egy perccel éli túl csak a virága. S való igaz, ha az egyik elpusztul, oda a másik, hiszen elveszti azt, akiért érdemes élni.
A harmadik dolog, mi szerintem a legszebb, és ez az amit irántad érzek. A feltétel nélkül való imádás mi lehetne más, mint hogy a másikért bármit odaadnál. Odaadnád, eladnád bármidet, csak a másikat azzal boldogabbá tedd.
Én nem tudtam soha, hogy te mit is érzel irántam, ezért próbáltam megmaradni annak, aminek szerintem kívántad. Barát voltam, habár többet akartam, de hogy ne veszítselek el, nyugton maradtam.
Most viszont nem tudom, hogy mit tegyek, mert szívemben felgyülemlett az érzelem. Ha bármikor meglátlak ellenállhatatlan a vágy, s szívemben is egyre hangosabb a dobogás. Nem tudom, hogy mi tévő legyek, de most már szeretném tudni, hogy te mit is érzel. S ha azt érzed, amit én, hát szeress, de ha nem, ne félj, én nem erőltetem többé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése